Gyorssegély vészhelyzet esetére

Az iskolanyitással együtt sokak térnek vissza ismét a munkahelyükre. Az elmúlt bő egy évben ez már a sokadik váltás az azt megelőző időszak „rutinjához” képest, amihez van, aki az eltelt idő alatt hozzá tudott szokni, van, akinek talán épp most kezd túl sokká válni.Van, aki várta, hogy visszaálljon a formailag megszokott kerékvágás (szülő munkahelyen, gyerek iskolában, óvodában) és megkönnyebbült ma reggel, van, aki félelemmel telve indult el az otthonából, és van, aki mindezt egyszerre éli meg. Akárhogy is érzel, tudd, hogy az teljesen oké. Nincs olyan, hogy mit kéne érezned. Nincs helyes vagy helytelen érzés.Van viszont egyensúlyban tartó és van abból kibillentő. Ez utóbbira hoztam Neked egy gyakorlatot, akár munkában vagy, akár otthon, mert fontos, hogy tudd: a tartós lelki egyensúlytalanság egy idő után fizikai formában is meg tud nyilvánulni, ezért mindenképp figyeld magad, a lelkiállapotodat.Szóval a gyakorlat. Az egyik ok, ami miatt erre esett a választásom, hogy ezt bárhol, bármikor, észrevétlenül el tudod végezni, akár egy hipermarket közepén, vagy a metrón utazva – senki nem fogja észrevenni. A másik ok pedig, hogy a racionalitása, gyakorlatiassága és az egyszerűsége épp abban nyújt segítséget, hogy az eluralkodó félelem, netán pánik érzetéből a valóságba, a jelenbe rántson vissza és az elmét olyan mértékben leköti, hogy nem marad kapacitása a pánikkal foglalkozni. Ezúttal tehát racionalitás kontra érzelmek: Mikor azt érzed, hogy kezd magával rántani vagy eluralkodni a félelem, először is kezdj el mélyebbeket lélegezni úgy, hogy közben számolsz: számolj lassan 5-ig, miközben belélegzel, 5-ig tartsd bent a levegőt, majd 5-ig míg kifújod. Újból. 5-ig be, 5-ig benntart, 5-ig kifúj. Lassan és mélyen lélegezz, a figyelmedet a légzésre irányítsd és fontos, hogy számolj!Ezt csináld meg legalább ötször. Vagy többször, amíg kezdesz nyugodtabbá válni.Ezután nézz körül és sorolj fel magadban 5 dolgot, amit magad körül látsz (arra azonban ügyelj, hogy ha a félelmet a vírushelyzet idézi elő, akkor ne azt számold, hány emberen nem látsz maszkot, mert az nem fog segíteni). Vedd ezeket alaposan szemügyre, figyeld meg az apró részleteket is.Majd figyelj meg 5 dolgot, amit magad körül hallasz. Figyeld meg alaposan.Végül tudatosíts 5 dolgot, amit érzel. Itt ne csak érzelmekre szorítkozz, hanem a fizikai érzetekre is figyelj. Illatokra, ízekre, tapintásra stb. Figyeld meg itt is a részleteket.Jó esetben ennyi idő, számolás és tudatos megfigyelés, vagyis fókuszváltás elég lehet, hogy kimozdulj az érzelmi spirálból és lecsillapodva visszatérj a jelen pillanatba. Ha még mindig zaklatottnak érzed magad, folytasd a tudatos megfigyelést, ami alatt azt értem, hogy közben nem járnak máshol a gondolataid, hanem kizárólag a megfigyelésed tárgyán. Amíg így teszel, az elmédnek nincs lehetősége a pánikra figyelni, és egyszer csak azt fogod észrevenni, hogy a félelem (átmenetileg) elmúlt.

Irány a boldogság!