Hétindító gondolatok #2

Edith Eva Eger egyik könyvében azt írja, hogy a változás a gyarapodás szinonimája. Nagyon igaznak tartom ezt a gondolatot, amit annyival egészítenék még ki, hogy a gyarapodás pedig a fejlődés szinonimája. Mégis, gyakran előfordul, hogy a változás szónak már a hallátra is félelem lesz úrrá rajtunk, és automatikusan negatív végeredményt vizionálunk. Miközben a változás lehet jó irányú is akár a külső körülményeink, akár a belső világunk tekintetében. Akadhat jobb munkahely, jobb párkapcsolat vagy kialakulhat egy harmonikusabb élet, de mintha ezekben a forgatókönyvekben kevésbé hinnénk.

Mi lehet ennek az oka? Természetesen számtalan oka lehet, de az egyik biztosan a megszokotthoz való ragaszkodásunk. És ezzel a ragaszkodással már önmagában képesek vagyunk távol tartani magunktól a lehetséges pozitív kimeneteleket.

Tekints vissza az életed változásaira és vizsgáld meg, hogy ezek közül mennyi hozott negatív és mennyi pozitív eredményt. Továbbra is igaznak látod, hogy a változás mindenképp rossz és veszélyes?

Azokban az esetekben, ahol nem úgy sültek el a dolgok, ahogy szeretted volna, tudsz-e találni olyan hatást, ami mégis hozzáadott az életedhez tapasztalat, tudás, elengedés vagy bármilyen más formában?

Ezeket máskor is meg tudnád látni?

Mi lenne, ha ezeket a pozitív hozadékokat nem a véletlenre bíznád, hanem tudatosan te irányítanád?

Ha a hogyan-ra még nincs stabil módszered, a rád szabott kialakításban tudlak támogatni.

Irány a boldogság!